Őszinte leszek, a mai napban a legkevésbé az iskolai program volt érdekes (noha az eddigi legjobb és leghasznosabb módszertani fogásokról volt szó, melyek a neurodidaktikán alapulnak, szóval mindenképpen összeírom majd, mit tanultam... most este azonban semennyire nincs időm rá, és teljesen máshol jár az agyam is). Ma ugyanis 8 év után végre találkoztam Reinhilddel és Konnyval, és igazán érzelmes volt a viszontlátás💓 Idén pontosan 30 éve annak, hogy gimisként ösztöndíjat kaptam, és neustadti partneriskolánkba mehettem tanulni két hónapra (ekkor voltam harmadikos gimis, még bőven csak 16 éves...), ahol ők voltak a vendéglátószülők. Hihetetlen, milyen szeretettel "nevelgettek", nagyban nekik köszönhetek mindent, ami a némettanulással, a pályaválasztásommal kapcsolatos, természetesen a családomon, a gimis némettanáromon, Dóri nénin és azon a hatéves kori elhatározásomon túl, hogy ha felnőtt leszek, tanár leszek :-D Ha ők nincsenek, azért nem teljesen biztos, hogy így alakul, na és persze egy különleges barátsággal kevesebb is lenne az életem. Ugyanis a rengeteg levélváltáson, telefonon, majd később emailezésen, sőt újabban WhatsApp-ezésen kívül azóta is sokszor voltam náluk az elmúlt 30 évben, nyaralni is, látogatóban is, sőt 2 nyáron úgy laktam náluk egyetemista koromban, hogy nyári munkát szereztek nekem. Voltam náluk Ákossal is, aztán családilag a még ovis gyerekeinkkel, és utoljára 8 éve ugyanígy, ugyanitt Regensburgban, amikor ösztöndíjjal itt jártam.
Annyi mesélnivalónk volt, hat órán keresztül be nem állt a szánk... Őszintén remélem, nem ez volt az utolsó alkalom. Örökre a szívembe zártam őket és mindig hálás leszek a barátságukért. 💓
Reinhilddel és Konnyval a Goldenes Kreuz teraszán
(Goldenes Kreuz/királyok, hercegek, sőt a császár is megszállt itt anno)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése